Chinese (Simplified)DutchEnglishFrenchGermanHungarianItalianPortugueseRussianSpanish

'Koffer' Story

‘KOFFER’ APARTMAN

Kohlerhoffer Géza erdélyi sváb család negyedik gyermekeként született 1901-ben Désen (ma Románia, Dej). Édesapja jogász végzettségű jegyző volt, aki bohém ember hírében állt. Édesanyja a kor szokásai szerint a háztartást vezette. A fiatal Géza többször arra ébredt fel, hogy édesanyja németül perlekedik a hajnalban kapatosan hazatérő férjével. Géza anyanyelvi szinten beszélt a magyar mellett németül és románul, valamint társalgási szinten franciául.

A vér nem vált vízzé, Kohlerhoffer Géza is a helyi lokálok és bordélyházak közkedvelt látogatójává vált pozsonyi egyetemi évei alatt. De emellett egyetemi tanulmányait sem hanyagolta el, éles esze és kiváló nyelvérzéke, valamint karizmatikus egyénisége – és nem utolsó sorban a csúnyácska hamburgi vendégoktató adjunktusnőnél tett éjjeli látogatásai – következtében 1925-ben az észak német egyetemen fejezte be tanulmányait, mint építészmérnök. 

Ekkor már túl vagyunk az első világháborún és Trianonon. A Kohlerhoffer család Désről Debrecenbe költözött, Géza azonban ambiciózus fiatalemberként Amerika felé vette az irányt. Az atlanti óceáni hajóút alatt ismerkedett meg a Wagner családdal, akiknek két lányát valósággal elbűvölte.

Hirtelen ötlettől vezérelve a nehézkes Kohlerhoffer Géza név helyett Gary R. Koffer néven regisztráltatta magát a bevándorlási hivatalban.

Kohlerhoffer Géza (illetve most már Gary R. Koffer) New York-ban tervezte jövőjét, és a hajóúton megismert, prosperáló építőipari vállalkozást vezető Mark Wagner cégénél, a Wagner & Co-nál helyezkedett el. Pályája  építészként gyorsan ívelt felfelé, magát pedig nem meghazudtolva belevetette magát a New York-i éjszakába. Itt olyan híres emberekkel barátkozott össze, mint Louis Armstrong vagy a kor híres box bajnoka, Jack Johnson. (Igaz, utóbbival megszakadt a kapcsolata, miután Johnson tudomást szerzett Gary R. Koffer és Johnson férjezett húga titkos liezonjáról. Garyt ezután egy mankóval és négy öltéssel engedték haza egy harlemi kórházból…)

Gary R. Koffer néhány év alatt saját építész irodát nyitott és merész építészeti megoldásainak köszönhetően dúskált a megrendelésekben. Pár éven belül egy húsz fős csapat dolgozott a Koffer Architect Office-ban. Géza az éjszakai életbe belefáradva és megkomolyodva megházasodott, feleségül vette a magyar származású Dora Scheffert, aki rövid időn belül két gyönyörű – egy fiú és egy leány – gyermekkel ajándékozta meg. 

A nagy gazdasági világválság azonban pénzügyileg őt is rendkívül súlyosan érintette, ráadásul 1931-ben érte a sokkoló hír: édesapja a biatorbágyi merénylet áldozata lett. Irodájának forgalma 1933-ra olyannyira visszaesett, hogy az iroda bezárása mellett döntött elkerülve a további veszteségeket. Ugyanakkor a korábbi sikeres évek alatt tetemes vagyont halmozott fel, így befektetési lehetőségek után nézett.

Örömmel utazott haza Wesztefin Alfréd, korábbi iskolatársa hívására, akinek összeköttetései révén és egy Pozsogai nevű bankár által intézett bank kölcsönnek hála igen jutányos áron vásárolhatta meg a csődbe jutott Pannon Szállodát Budapesten, majd még néhány kisebb vidéki szállodát. Érdekesség, hogy a későbbi egri szállodája telkét pókeren nyerte egy magyar származású Bill (korábban Béla) Dombos nevű bármixertől, aki adósságát a nagyapjától örökölt ingatlan átruházásával fizette ki. 

Gary ezután úgy döntött, hogy családjával együtt visszaköltözik Magyarországra. Az egyszerűbben kimondható “Koffer” nevet megtartotta,   a magyar útlevelében fényképe már a “Koffer R. Géza” név felett állt.

A Koffer Hotelek Géza zseniális üzleti érzéke és a pazar vendéglátás jóvoltából rövid időn belül Magyarország vezető szálloda hálózata lett. Kedvenc kutyáiról bizarr festményeket készíttetett, és ezeket a szálloda szobáiban helyezte el, amelyek a Koffer Hotelek szimbólumává váltak. Koffer R. Géza minden alkalommal különös figyelmet szentelt a hoteljeiben megszálló hírességeknek. A korabeli újságok címlapjain többek között Albert Einsteinnel és Winston Churchillel is közös fotón fedezhettük fel, így Géza maga is a kor celebritásává vált. (Ekkor még nem sejtette, hogy korábbi egyesült államokbeli tartózkodása és az előbb említett fényképek élete későbbi szakaszában milyen bonyadalmakhoz vezetnek.) Versenyeztek kegyeiért az étel és ital beszállítók. Jellemző, hogy a volt orosz uralkodó, II. Miklós cár nevét viselő világhírű magyar borászat tulajdonosa emlékirataiban élete legnagyobb sikerének azt tartotta, hogy borait a Koffer Hotelekben kóstolhatták.

Koffer R. Géza éppen azon a napon vesztette el édesanyját, amikor kitört a második világháború. A bombázások több szállodájában is jelentős károkat okoztak.

A háború után a Koffer Hotelek újra a régi szép időket idézték, de a fellendülés tiszavirág életűnek bizonyult. Az államosítás Koffer R. Géza szálloda láncát sem kímélte, a hoteleket pedig – mint a gyűlölt imperializmus szimbólumát – lebontották, illetve munkásszállóvá vagy éppen istállóvá alakították át. A Koffer család pedig 1950-ben a Polgár melletti Lenintanyán a kitelepítettek között találta magát. Géza magától értetődően nem tudta feldolgozni a családjával és a Koffer Hotelekkel történteket, egészsége rohamosan romlott, a kilátástalanság pedig az ital rabjává tette. 1954-ben a hatóságok engedélyezték, hogy a Koffer család Egerbe, Géza unokatestvérének házába költözzön. 

Koffer R. Géza családja segítségével és orvosa, Lovas doktor erőfeszítéseinek köszönhetően felhagyott az italozással, egészsége is rendbe jött. 

Levéltári iratokból rekonstruálható, hogy Géza a KGB figyelmét is felkeltette, tévesen amerikai ügynöknek hitték, és Moszkvába akarták szállítani.

1954 augusztusának egy forró éjszakáján az államvédelmi hatóság elhurcolta. A Gézát szállító autó azonban Egerből Budapestre menet karambolozott, Koffer R. Gézának pedig máig tisztázatlan körülmények között sikerült megszöknie. Géza a magyar államvédelmi hatóság valamint a szovjet titkosszolgálat számára nyomtalanul eltűnt. A hatóságok 1956 márciusában annyit közöltek Koffer R. Géza feleségével, hogy Géza szívszélhűdésben meghalt. A család elgyászolta, felesége öt évvel később újra férjhez ment.

Koffer R. Géza ezt követő életéről gyakorlatilag semmit sem tudunk. Géza bizonyára tudta, hogy a KGB keze messze elér, így életjelet sem adhatott magáról. 

A közelmúlt érdekessége azonban, hogy a 2016-ban Münchenben megrendezett nemzetközi építészeti kongresszuson egy paraguayi építész csodálkozásának adott hangot Koffer R. Géza new york-i épületeinek elemzésekor, tudniillik a dél-amerikai ország számos köz- és magánépülete ezekkel azonos stílusjegyekkel rendelkezik. További kutatásokat igényel annak megállapítása, hogy az épületeket hivatalosan vagy ténylegesen Géza tervezte-e.

A Koffer Apartman névválasztásával kíván adózni Koffer R. Géza és a Koffer Hotelek emlékének.

2021. december

A Koffer Apartman üzemeltetői